Kormorán: Az a hely a tiéd


English Croatian French German Russian

Köszöntő




Horváth Gézáné, polgármester

A község polgármestere

A képviselő-testület tagjai  


Köszöntöm a honlapunkon! 

1994 óta – polgármesteri munkám kezdetétől – a falu fantasztikus változáson ment át. Miközben minden alakult, tartósan megmaradt az iskolánk, óvodánk, jegyzői hivatalunk. Fontos ez, hiszen, ha azért látogatott el hozzánk, mert lakóhelyet változtatna – már tudja – érdemes megfontolnia Magyarmecskét, mert minden alapvető szolgáltatás helyben megtalálható. Folyamatosan bővülő egészségügyi szolgáltatásunk mellett a faluban jelenleg két bolt és egy ital kimérés is van. Sok más faluval szemben nálunk a Posta is működik.Vannak építésre alkalmas telkek, és kis házikók, melyek várják a gondoskodó tulajdonosaikat.


Igen, kedves Látogató!  

Mi azt gondoljuk, nem elmenni – maradni kell – építeni és tenni, hogy biztosítsuk gyermekeinknek és unokáinknak is azt, ami nekünk megadatott: egészséges, tiszta, érintetlen természeti környezetet itt az Ormányság szélén – és biztonságot a hitben és a munka szeretetében.  


Lakosainkhoz!
Bizonyára az itt lakókat is nagyon érdekli majd ez az új szolgáltatás, hiszen sokan saját otthonaikban kereshetnek rá, akár a szomszédjukra, vagy a helyi program ajánlóra. Igen, itt van az egész világ –  ki se kell lépni az otthonainkból.S ha már a régi szokások többsége feledőben is van – jönnek új szokások és új lehetőségek – mindez azért, hogy a falu „ élhetőbb” legyen. Önökért, Értetek dolgozunk a jövőnek, a jövő technikáját hozva a múlt házai közé.

Horváth Gézáné
polgármester



Ma 2010. július 31. szombat, Oszkár napja van.

free counters

Map IP Address
Powered byIP2Location.com

Időjárás

Időjárás előrejelzés

Magyarmecske község honlapja

Banner

 

Általános közzétételi lista


Friss híreink
           
                                                                  

 
Gilvánfa: Ignácz János látja el a polgármester feladatait
Friss hírek
2010 február 12., péntek 12:27

A napokban arról tájékoztatta a Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal a magyarmecskei körjegyzőséget, a gilvánfai képviselő-testületet és Orsós Jánost, hogy utóbbi személy 2008 áprilisa óta már nem polgármester. Miután nem januárban érkezett a levél, polgármester-választást a jogszabályok értelmében már nem lehet kiírni, így a polgármesteri teendőket hétfőtől Ignácz János alpolgármester, a település kocsmárosa látja el.

(Bama.hu)

 
Korjegyzői álláspályázat
Friss hírek
2010 február 10., szerda 10:05

a Dél-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal

a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Bővebben...
 
Magyarmecske: Ötfős küldöttség utazott az erdélyi Kebele községbe
Friss hírek
2009 december 03., csütörtök 12:23

Magyarmecske Ötfős küldöttség utazott az erdélyi Kebele községbe csütörtökön Horváth Gézáné polgármester vezetésével, testvértelepülési kapcsolatfelvétel céljából. A három- napos eseményen többek között az oktatás, a gazdálkodás közös lehetőségei kerülnek szóba. (ns)

(ÚJ Dunántúli Napló)

 
Magyarmecske: megújul a posta-épület
Friss hírek
2009 december 01., kedd 10:10

Közel három millió forintos állami támogatásból hamarosan megújul a magyarmecskei posta-épület. Az önkormányzat az MVH-hoz nyújtott be pályázatot ennek érdekében még ezév elején, de csak most született döntés a pályázatról. A műemléki jellegű épület a nyertes pályázatnak köszönhetően kívülről teljesen megszépülhet, és államegóvás is történik majd.

 

Képek

Elérhetőségek

POLGÁRMESTER: HORVÁTH GÉZÁNÉ - 7954. MAGYARMECSKE, PETŐFI U.  91.  TEL/FAX: (73) 340-025  
E-MAIL: magyarmecske@vipmail.hu 

KÖRJEGYZŐSÉG - 7954. MAGYARMECSKE, PETŐFI  U. 91.  TEL/FAX: (73) 340-151 
E-MAIL:
korjegyzoseg@magyarmecske.hu

JEGYZŐ: -
 E-MAIL: jegyzo@magyarmecske.hu

Magyarmecske körjegyzőség települései:
Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa, Gilvánfa

Ügyfélfogadási idő:
H: 8.00-11.30
SZ: 8.00-11.30, 13.00-15.30
P: 8.00-11.30

Kedden és csütörtökön ügyfélfogadás nincs

Körjegyző

A körjegyzőség ügyintézői

A  hivatalban benyújtható kérelmek, nyomtatványok letölhetők: innen
Banner
Banner

Szavazás

Milyen információt keres az oldalon?
 

Ki olvas minket

Jelenleg 4 vendég olvas minket
Copyright © 2009 Magyarmecske Község Önk. Minden jog fenntartva.

A
Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.

A honlappal kapcsolatos észrevételeket a
korjegyzoseg@magyarmecske.hu címre lehet megtenni.

Az oldalt készítette:
Hegyi Róbert Attila (
hegyi.robert@mailbox.hu)