English Croatian French German Russian

Köszöntő




Horváth Gézáné, polgármester

A község polgármestere

A képviselő-testület tagjai  


Köszöntöm a honlapunkon! 

1994 óta – polgármesteri munkám kezdetétől – a falu fantasztikus változáson ment át. Miközben minden alakult, tartósan megmaradt az iskolánk, óvodánk, jegyzői hivatalunk. Fontos ez, hiszen, ha azért látogatott el hozzánk, mert lakóhelyet változtatna – már tudja – érdemes megfontolnia Magyarmecskét, mert minden alapvető szolgáltatás helyben megtalálható. Folyamatosan bővülő egészségügyi szolgáltatásunk mellett a faluban jelenleg két bolt és egy ital kimérés is van. Sok más faluval szemben nálunk a Posta is működik.Vannak építésre alkalmas telkek, és kis házikók, melyek várják a gondoskodó tulajdonosaikat.


Igen, kedves Látogató!  

Mi azt gondoljuk, nem elmenni – maradni kell – építeni és tenni, hogy biztosítsuk gyermekeinknek és unokáinknak is azt, ami nekünk megadatott: egészséges, tiszta, érintetlen természeti környezetet itt az Ormányság szélén – és biztonságot a hitben és a munka szeretetében.  


Lakosainkhoz!
Bizonyára az itt lakókat is nagyon érdekli majd ez az új szolgáltatás, hiszen sokan saját otthonaikban kereshetnek rá, akár a szomszédjukra, vagy a helyi program ajánlóra. Igen, itt van az egész világ –  ki se kell lépni az otthonainkból.S ha már a régi szokások többsége feledőben is van – jönnek új szokások és új lehetőségek – mindez azért, hogy a falu „ élhetőbb” legyen. Önökért, Értetek dolgozunk a jövőnek, a jövő technikáját hozva a múlt házai közé.

Horváth Gézáné
polgármester



Ma 2010. szeptember 05. vasárnap, Viktor és Lőrinc napja van.

free counters

Map IP Address
Powered byIP2Location.com

Időjárás

Időjárás előrejelzés

Körjegyzőség
 Honlap címe:

 http://korjegyzoseg.magyarmecske.hu

 Elektronikus levélcíme:

  Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

 Teljes név:

 Magyarmecske - Magyartelek - Kisasszonyfa - Gilvánfa

Önkormányzatok Körjegyzősége

 Postacím: 7954. Magyarmecske, Petőfi u. 91.
 Telefonszáma: (00-36) 73 / 340-151
 Fax száma: (00-36) 73 / 340-151


Körjegyző PDF Nyomtat Email
 


körjegyző:


 Honlap címe:

 http://jegyzo.magyarmecske.hu

 Elektronikus levélcíme:

  Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

 A körjegyzőség

teljes neve:

 Magyarmecske - Magyartelek - Kisasszonyfa - Gilvánfa

Önkormányzatok Körjegyzősége

 Elérhetősége:  7954. Magyarmecske, Petőfi u. 91.
 Telefonszáma:  (00-36) 73 / 340-151
 Fax száma:  (00-36) 73 / 340-151
 Bemutatkozása:  
 Fogadóórái:  

 

A település korábbi jegyzői
(2008.-):
 
Dr. Balázs János 2009. november 1 - 2010. január 31.
Dr. Hederics István (mb.) 2009. augusztus 1 - 2009.szept. 30.
2009. október 22 - 2009. október 31.
Dr. Letenyei Róbert 2009. március 15 -  2009. július 31.
Dr. Wéber László 2008. november 1 - 2009. március 14.
Dr. Hederics István (mb.) 2008. október 15 - 2008. október 31.
Dr. Bíró László - 2008. augusztus 31.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

1 / 5 oldal

Képek

Elérhetőségek

POLGÁRMESTER: HORVÁTH GÉZÁNÉ - 7954. MAGYARMECSKE, PETŐFI U.  91.  TEL/FAX: (73) 340-025  
E-MAIL: magyarmecske@vipmail.hu 

KÖRJEGYZŐSÉG - 7954. MAGYARMECSKE, PETŐFI  U. 91.  TEL/FAX: (73) 340-151 
E-MAIL:
korjegyzoseg@magyarmecske.hu

JEGYZŐ: -
 E-MAIL: jegyzo@magyarmecske.hu

Magyarmecske körjegyzőség települései:
Magyarmecske, Magyartelek, Kisasszonyfa, Gilvánfa

Ügyfélfogadási idő:
H: 8.00-11.30
SZ: 8.00-11.30, 13.00-15.30
P: 8.00-11.30

Kedden és csütörtökön ügyfélfogadás nincs

Körjegyző

A körjegyzőség ügyintézői

A  hivatalban benyújtható kérelmek, nyomtatványok letölhetők: innen
Banner
Banner
Copyright © 2009 Magyarmecske Község Önk. Minden jog fenntartva.

A
Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.

A honlappal kapcsolatos észrevételeket a
korjegyzoseg@magyarmecske.hu címre lehet megtenni.

Az oldalt készítette:
Hegyi Róbert Attila (
hegyi.robert@mailbox.hu)